Létezik tökéletes gyilkosság? – a bizonyítás korlátai a büntetőügyekben

Nemrég értesülhettünk olyan esetről, mikor a közhangulat szerint bűnös elkövető többszöri bántalmazást követően megölhette feleségét, majd egy ipari darálóval tüntette el a holttestet. A büntető eljárásban mégis halált okozó testi sértésért ítélték el. Rengeteg véleményt olvashatunk a témával kapcsolatosan, mégis nehéz laikusként megérteni mi vezeti a bírót egy ilyen döntéshez. Mai cikkünkben az életellenes esetek bizonyítási nehézségeivel foglalkozunk.

Emberölés megállapítása holttest nélkül

Az emberölés talán az egyik legrövidebb tényállás a magyar büntetőjogban. „Aki mást megöl…” így szól a törvényi tényállás alapesete, amely szűkszavúság sokkal többet árul el a jogalkotó szándékáról, mint hinnénk. Az, hogy 3 szóban szabályoz egy cselekményt lehetőséget biztosít arra, hogy mind az elkövetőknek, mind az emberölés cselekményének hétköznapokban előforduló sokaságát mind egy jogszabály alá rendelje. A legfontosabb szó a tényállásban a „megöl”. Ez a jogi szaknyelvben eredménynek nevezett fordulat elengedhetetlen a büntetőjogi felelősség megállapításához. Ha nincs holttest, egyértelműen, minden kétséget nélkülöző módon a halált nem lehet megállapítani, ugyanúgy lehetetlen az elkövetés módjának tisztázása. Amennyiben a 3 szóból, ami a tényállást takarja kettőt elveszünk, ugyanis nincs meg a más, akit megöltek, illetve nincs meg az elkövetés módja és eredménye, az elkövetőnk marad egyedül minden büntetendő cselekmény nélkül. Egy ekkor lyuk nem tátonghat a büntetőjogban, ugyanis akkor minden elkövető megszabadulna az áldozata testétől, és már is szabadulna a felelősségre vonás alól. A büntetőjogi gyakorlat szerint holttest hiányában is elítélhető emberölésért az elkövető akkor, ha a közvetett bizonyítékok olyan zárt láncolatot alkotnak, amelyek kizárják mind azt, hogy az áldozat életben van, mind azt, hogy bárki más lenne az elkövető. Ennek ellenére holttest hiányában megállapított marasztaló ítéletek száma igen alacsony. Nem véletlen, ugyanis életfogytiglani szabadságvesztéssel is büntethető cselekményről beszélünk, és a bírónak felelősségteljes döntést kell hoznia. Régi jogelv szerint inkább legyen 100 bűnös az utcán, mint egy ártatlan a börtönben. A tényállás megállapításánál a bíró kötve van a rendelkezésére álló bizonyítékokhoz, és az így megállapított tényállás következtében hagyatkozva a belső meggyőződésére állapítja meg az elkövető bűnösségét. Ez a rendszer gátat szab a bírói önkénynek, és lehetővé teszi azt, hogy jogállami keretek között folyjanak a büntetőeljárások.

A bizonyítás nehézsége a közvetlen és közvetett bizonyítékok

Az emberöléses ügyeknél a holttest képezi az elsődleges közvetlen bizonyítékot mely elárulja az elkövetés módját, eredményét, és sértettjét. Amennyiben nincs holttest, az elkövetés eszköze még mindig rendelkezésünkre áll. Ha megvan az elkövetés helyszíne az ott található nyomok szintén közvetlen bizonyítékként szolgálnak arra, hogy az áldozat túlélhette-e a támadást. Közvetlen bizonyíték az, ha valaki látta az elkövetést vagy videofelvétel készül az elkövetésről. Ha ezek nem állnak rendelkezésre akkor jönnek a közvetlen bizonyítékok. A holttest elszállítására használt járműben fellelhető DNS vagy szövetmaradványok, tanúk stb. Azonban ezek a közvetett bizonyítékok ritkán állnak rendelkezésre akkora mennyiségben, hogy minden kétséget kizáró zárt láncot alkossanak.

 

Ártatlan, Ártatlan, Bűnös

A bevezetőben említett eset kapcsán is hasonló álláspontot foglalt el az első két alkalommal eljáró bíróság. Kétszer mentette fel a terheltet az emberölés vádja alól, ugyanis nem látta bizonyítottnak azt. Érdekes kérdést vet fel a harmadik bűnösséget kimondó ítélet, ahol halált okozó testi sértésben bűnösnek mondta ki az elkövetőt és határozott tartalmú szabadságvesztésre ítélte. Anélkül, hogy az ügy konkrétumait érintenénk, újra vizsgálnunk kell az általunk korábban felvázolt joggyakorlatot. Továbbra sincs holttestünk, és nem mondhatjuk ki azt ezért, hogy az áldozat meghalt. Egy eset jelent ez alól kivételt, ha az áldozatból találtak olyan létfontosságú szervekből származó szövet darabokat, amely szövetek hiánya az élettel összeegyeztethetetlen. Amennyiben ez a helyzet áll fenn, akkor kijelenthetjük, hogy az áldozat meghalt. A kérdés megoldása ugyanakkor egy második kérdést hoz magával, hogyan halt meg az áldozat? A halált okozó testi sértésnek lényeges különbsége az emberöléstől, hogy az elkövető szándéka nem terjed ki a halálra, mint bekövetkezett eredményre, csupán a testi sértés az, amit meg kíván valósítani. Ezek a rosszul sikerült bántalmazások. Holttest nélkül mi bizonyítja a bántalmazásokat? Tanúk, kamerafelvételek bizonyíthatják, de mi van akkor, ha nem állnak rendelkezésre ilyen eszközök? Ha nincs bizonyítékunk a bántalmazásra, akkor hogyan jelenthetjük ki azt, hogy az elkövető bántalmazni akarta az áldozatot, azonban az áldozat ebbe belehalt? Nagyon érdekes büntetőjogi szempontból ez az ítélet. Legalább annyi kérdést felvet, mint amennyit megválaszol.

Jogállam és büntetőjog

A büntetőeljárások során nagy nyomás helyeződik az eljáró bírákra, mivel egy tökéletesen meghozott ítélet jogilag megalapozott, és a közvélemény számára is elfogadható. Ha ez a két pólus nincs egyensúlyban akkor vagy önkényről beszélünk, vagy közfelháborodásról. A jogállamiság egyik alappillére, hogy az állampolgárok kizárólag a törvényeknek vannak alárendelve, így a személyes vélemények kívül állnak a jogalkalmazáson. Az ilyen emberöléses ügyeknél is kiemelten fontos, hogy a jogszabályok tartalma szerint az abban meghatározott eljárásjog mentén szülessenek az ítéletek. Ellenpéldaként említhetjük az USA-ban lévő büntető jogrendszert, ahol az esküdtszéknek, illetve a bírói véleménynek sokkal nagyobb hatása van a születő ítéletekre. A DNS technika fejlődésével az Egyesült Államokban elővettek olyan régi lezárt ügyeket, ahol az elkövetőket halálraítélték és kivégezték. A DNS technológia használatával a vizsgált ügyek 17%-nál! állapították meg, hogy az elítélt személy ártatlan volt. Őrületesen nagy szám, ha azt nézzük, hogy ezek az emberek ártatlanul lettek kivégezve. Elképzelhetetlen az, hogy mit él át egy olyan személy, aki a vádolt cselekményt nem követte el, és ettől függetlenül az elkerülhetetlen kivégzés felé halad napról napra. Szerencsénkre Magyarországon, és a fejlett országok jó részében nincs halálbüntetés, de hazánkban is lehetőség van tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabására kiemelten súlyos bűncselekmények esetén. Amennyiben nem a jogállamiság talajához ragaszkodnánk, és lazítanánk a fennálló bizonyítási rendszeren, mi lenne az, ahol meghúzzuk a határt? Mi lenne a következménye annak, ha a bírói önkényre, vagy társadalmi elvárásokra alapoznák a büntetőjogi ítéleteket?

Nyomozás, és felderítés fontossága

Természetesen a cikk nem az erőszakos gyilkosok mosdatásáról szól. Aki bizonyíthatóan embert öl, azzal szemben indokoltan alkalmazható a büntető törvénykönyv legszigorúbb szankciói is. A kérdés pont a bizonyíthatóság. A felderítési munkát, illetve a nyomrögzítést a rendőrség szakértő munkatársai végzik, és a bűnösség kérdése gyakran itt el is dől, mivel a büntető eljárás minden további szereplője a rendőrség munkájával gazdálkodik. Ebből dolgozik az ügyész, ezt próbálja cáfolni a védő, és erre alapítja ítéletét a bíró. Nagyon fontos, hogy a nyomozó szervek megfelelő anyagi és személyi erőforrással rendelkezzenek ahhoz, hogy az ilyen ügyeknél minőségi bizonyítékokat tudjanak az ügy részévé tenni. Amennyiben ez megvalósul, sokkal könnyebben garantálható lesz az, hogy a bűncselekményt elkövetőket elítélik, és az ártatlanokat felmentik.