A rémhírterjesztés egy ügyvéd szemével

A vírus veszélyhelyzetet követően, az Országgyűlés rendelkezett, az online és offline médiában megjelenő ellentmondásos hírek büntetőjogi szankcionálásának érdekében. Ennek következményeként megalkották a rémhírterjesztés különleges jogrendre vonatkozó büntetőjogi definícióját, ami egy teljesen új bűncselekményt hozott létre. Mikor követhetjük el a bűncselekményt? Kik követhetik el a bűncselekményt? Milyen szankciókra számíthatunk? Aktuális cikkünk a különleges jogrend alatt történő rémhírterjesztés büntetőjogi hatásait járja körbe ügyvédi szemszögből.

A tényállás:

A törvényi szabályozás korábban is ismerte a rémhírterjesztés fogalmát azonban azt akkor szankcionálta, ha azt a közveszély helyszínén vagy ha nagy nyilvánosság előtt, a közveszéllyel összefüggésben követték el. A koronavírus kapcsán bevezetett veszélyhelyzetet követően azonban az Országgyűlés kiegészítette a tényállást a következők szerint:

„Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A különleges jogrend ideje jelenleg nem határidőhöz kötött, így amíg az Országgyűlés nem határoz a különleges jogrend megszüntetéséről, addig, a jogrend hatályban van, így a bűncselekmény megvalósítható.

A törvényi tényállás az elkövetők körét nem specializálja, a cselekményt elvileg bárki elkövetheti, aki a rémhírterjesztést nagy nyilvánosság előtt követi el. A tipikus „helyek”, ahol a nagy nyilvánosság a hatályos bírói gyakorlat szerint előfordulhat:

  1. internetes hírportálok
  2. közösségi média felületek
  3. nyomtatott sajtó
  4. rádió/tv

A fentiekből látható, hogy akár egy nyilvános Facebook bejegyzés is illeszkedhet a törvényi tényállásba, és így a bejegyzést az oldalán feltüntető személy is elkövető lehet.

Valós valótlan tények állítása, híresztelése:

A tények valódiságának az elkövető tudattartalma alapján kiemelt jelentősége van. Amennyiben a tény hamis és az elkövető tudja, hogy hamis a bűncselekmény ezen szakasza megvalósul. Amennyiben a tény hamis, de az elkövető úgy gondolja, hogy valós, akkor a következetes bírói gyakorlat szerint az elkövető nem büntethető a Btk. 15.§ d) pontja alapján mivel az elkövető tévedésben volt.

Abban az esetben, ha a tény valós, akkor büntetőjogi szempontból annak van jelentősége, hogy az elkövető a valós tényeket, hogyan prezentálja a nagy nyilvánosságnak. Ha úgy „tálalja” a valós tényeket, hogy az a védekezés eredményességét akadályozza, vagy korlátozza, akkor a bűncselekmény megvalósul, ellenkező esetben nem beszélhetünk bűncselekményről.

Büntetőjogi értelemben tényállításról akkor beszélhetünk, ha az információt magunk hozzuk a nagynyilvánoság tudomására, híresztelésről pedig akkor, amikor más által közölt információkat adunk tovább.

Szankció:

A tényállás 1-5 évi szabadságvesztéssel fenyegeti az elkövetőit, ami súlyosabb, mint a közveszélyhez kapcsolódó 3 éves maximum büntethetőség. A 1-5 éves szabadságvesztés esetén a  bírói ítélet kiindulópontját adó középmérték 3 év ami alapján kijelenthetjük, hogy ilyen bűncselekmények kapcsán kicsi az esély a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésére.

A büntető jogalkotás hiányosságai:

A törvényszöveg rengeteg értelmezési nehézséget ad maga után, amit majd a bírói gyakorlatnak kell kitöltenie tartalommal. A legnagyobb kihívás az a védekezés eredményességének akadályozása vagy meghiúsítása. „A védekezés eredményessége”, mint kifejezés a magyar nyelvben a védekezés eredményét jelenti, aminek a meghatározására formál logika alapján csak a védekezés végén kerülhet sor. Magyarul, a veszélyhelyzetben történő védekezés eredményességét jelen törvényi fogalom alapján a veszélyhelyzet végén azt követően tudjuk csak meghatározni. Amennyiben valaki megvalósítja a bűncselekmény egyes tényállási elemeit azonban a kulcselem, a védekezés eredményességének meghiúsítása, illetve korlátozása csak hónapokkal később lesz megállapítható, úgy a törvényi tényállás alkalmazhatósága igencsak kérdéses.

A jogalkotói szándékhoz sokkal jobban passzolt volna, ha „egyes védekezés cselekmények akadályozásáról, vagy meghiúsításáról” rendelkezett volna, mivel így a megvalósítást követően azonnal lehetett volna rendelkezni a büntetőeljárás megindításáról.

Eszköz a cenzúrához?

Sok hírforrásból értesülhettünk arról, hogy ezt a jogi szabályozást a jogalkotó a kormány álláspontjával ellentétes véleményen lévő sajtóorgánumok kormánykritikus hangjainak elhallgattatásának érdekében alkotta. Jelen cikk nem kíván politikai kérdésekben állást foglalni, azonban véleményt formál annak a kérdésnek a tisztázása érdekében, hogy a megalkotott jogi szabályozás alkalmas-e arra, hogy cenzúrázza a magyar sajtó egyes szereplőit.

A korábban ismertetett információk szerint a jogalkotó szabályozó spektrumában kifejezetten az internetes sajtótermékek és közösségi média felületek állnak. Ezt az érvelést, a tényállás részletes ismertetését követően is fenntartjuk, tehát a jogszabály alkalmas arra, hogy internetes sajtótermékek szerzőit szankcionálja.

Azonban a fenti hiányosságok eredményeként álláspontunk szerint kétséges, hogy egy marasztaló ítélettel is számolni kellene annak, akit a fenti cselekménnyel vádolnak. A korábban vizsgált hiányosságok, nem teszik lehetővé a jogszabály jogállami keretek közötti alkalmazhatóságát.  Attól elvonatkoztatva, hogy büntető ítélettel nem feltétlenül kell számolnia annak, aki ilyen cselekményben eljárás alá kerül, maga az eljárás is olyan stresszt jelenthet a terhelt számára, ami alkalmas arra, hogy visszatartsa a hasonló jellegű posztok/cikkek megírásától. Ezért ebben a formában a jogi szabályozás alkalmas lehet arra, hogy az internetes információ áramlást szűrje, visszatartsa a témakörben keletkező valótlan, valós, vagy kormánykritikus írások megjelenését, melynek társadalmi értékítéletét az olvasóra bízzuk.